Az eddiginél jóval összetettebb hajtáslánc miatt bonyolultabbá váltak a kormányok is a Forma-1-es versenygépekben. Az egységesített motorvezérlő elektronikához a McLaren egy rendkívül látványos kormánykijelzőt is kínál, igaz, ezt nem minden csapat fogja alkalmazni.

A wokingi cégcsoport illetékes leányvállalata, a McLaren Electronic Systems most először kínál kijelzőmegoldást a csapatoknak az ECU-csomag részeként. A PCU-8D típusjelű komponens kétségkívül látványos, rengeteg információval látja el a pilótát, s bár nem érintőkijelző, Nico Rosberg a jerezi tesztelés után a kormány változását firtató újságírói kérdésre így is rávágta: „Nagyon más, olyan, mint egy okostelefon!”

A kijelző mérete 13 x 8,1 x 2,2 centiméter, felbontása 480 x 272 pixel. A hibrid rendszer működéséről a versenyzőnek a korábbiaknál jóval átfogóbb képet adó kütyünek extrém időjárási körülmények között, például szakadó esőben is bírnia kell a strapát: az alkotók szerint ezzel nem is lesz gond, a kijelző vízálló, illetve 0 és 50 Celsius-fok között működésképes. Ahhoz képest, hogy mennyivel többet tud a korábbi, aprócska megjelenítő eszközökhöz viszonyítva, a súlya sem annyira vészes: míg azok 130 grammot nyomtak, addig a PCU-8D súlya 230 gramm. 

Érdekesség, hogy az információáradat mellett a kijelzőnek van egy olyan funkciója is, amely statikus képek megjelenítésére szolgál. A demoverzió ebben az üzemmódban egy McLaren logót jelenít meg az F1Racing című brit szaklap videójában, ám ez akár arra is lehetőséget biztosít, hogy a kormányon szponzorok logói jelenjenek meg, például az időmérő edzések alatt, amikor az autó a boxban állva várakozik.

A demóban 15 ezer fölé ugrik a fordulatszám, pedig mostantól 15 ezer a maximum 

A McLaren Electronic Systems fejlesztése csak opcionális, a csapatok egyedi megoldásokat is alkalmazhatnak. Bár az idei kormányokról egyelőre kevés fotó látott napvilágot, az már kiderült, hogy a Red Bull, a Lotus, a Williams és a Force India biztosan más utat jár, ugyanakkor a McLaren, a Mercedes és a Toro Rosso kormányain ott virít a PCU-8D.

A Lotusnak nem kell a McLaren megoldása

Az F+1 Blog korábban a Forma-1 kormányok fejlődésével, valamint a kormányok testreszabásának egyéb rejtelmeivel is foglalkozott.