Akinek esetleg kétségei voltak afelől, hogy a csapatok kiemelt figyelmet fordítanak a riválisok gépeire a legelső tesztnapon, azok máris megkapták a bizonyítékot az ellenkezőjére. A Lotus már kedden, késő délután nekiment a Caterhamnek egy kipufogó-megoldás miatt, igaz, arról egyelőre korai lenne beszélni, hogy ez lesz az idei szezon első technikai jellegű tusakodása.

Mint azt keddi, az elsőszezon első tesztnapjának fontosságát forszírozó posztunkban is hangsúlyoztuk: olyankor sok csapat legalább akkora figyelmet fordít a testközelből első ízben megfigyelhető konkurens autókra, mint a sajátjaikra. A kíváncsiskodó mérnökök bevetnek, amit csak tudnak a távcsőtől kezdve a hanganalízisen át a nagyfelbontású fotókig, videókig: a Racecar Engineering helyszíni jelentése szerint a Lotusnak így, a csapat által felbérelt egyik fotós közeli felvételein szúrt szemet is a Caterham kipufogója.

„Tudom, hogy ez sz.r válasz, de nem volt időm arra, hogy mások autóit megtekintsem, viszont a Caterham kipufogóján van egy megoldás, amely szerintem már nem lesz ott, mire Melbourne-be érünk” – tett sejtelmes kijelentést a Lotus esti sajtóértekezletén a technikai igazgató, James Allison.

Mire figyeltek fel az enstone-i egyletnél? A kipufogócsatornában egy apró áramlástani panelra, amely azt hivatott elősegíteni, hogy a kiáramló forró levegő a padlólemez irányába távozzon, elősegítve ezzel a befújt diffúzor-effektust. Mint a Racecar Engineering rámutatott, ezzel a Caterham elméletileg megszegheti a Technikai Szabályzat 5.8.4-es cikkelyét, amely a kipufogó környékére vonatkozó előírásokról szól.

Fotó: Racecar Engineering

Mivel a tesztelések idején a csapatok azzal kísérleteznek, amivel akarnak, a Lotus – egyelőre – nem tett hivatalosan panaszt, ugyanakkor Cyril Abiteboul, a Caterham csapatfőnöke kijelentette: „Jómagam úgy értelmezem, hogy szabályosak vagyunk. Teszteltük ugyanezt tavaly is, de akkor senkinek nem volt semmilyen észrevétele ezzel kapcsolatban. Egyébként pedig megtisztelőnek érzem hogy még James Allison érdeklődését is sikerült felkeltenünk a kipufogónkkal” – fogalmazott a zöld-sárgák szakvezetője, aki saját bevallása szerint számít arra, hogy együttesének a későbbiekben kipufogó-témában tárgyalnia kell majd az FIA-val és a riválisokkal.

Háborúskodásról egyelőre korai lenne beszélni, két dologra mindenesetre jól rávilágít a Lotus-Caterham szösszenet. Egyrészt arra, hogy a nagycsapatok a hiedelemekkel ellentétben nem csak közvetlen ellenfeleiket tartják szemmel, hanem a kisebb, rájuk semmiféle veszélyt nem jelentő együtteseket is, illetve arra, hogy a kipufogó környéke a legérzékenyebb terület: ha lesz technikai jellegű torzsalkodás idén, az várhatóan ezen a fronton bontakozik majd ki.