Ahogyan arra számítani lehetett, lecseréli a Forma-1 biztonsági autóját a Mercedes: a csillagosok kínálatában nemrégiben az AMG GT váltotta fel a sirályszárnyú SLS AMG-t, amelyet az utóbbi években safety car-ként is használtak, így kézenfekvő volt, hogy az idei évre az újdonságot rakják az állandó pilóta, Bernd Mayländer alá.

A biztonsági autót a csillagos csúcsmodell S-változatából fabrikálták az AMG affalterbachi műhelyében, ahol az autó szívét nem piszkálták. Míg például a Genfi Autószalonon leleplezett GT3-as versenyverzióba inkább az SLS AMG GT3-as változatának motorját építették be, addig az új safety car-t az AMG GT S közúti változatában is használt 4 literes, 510 lóerős biturbó V8-as repíti majd és az utcai modellből érkezett a hétfokozatú sportváltó is.

Az álló helyzetből százra 3,8 másodperc alatt gyorsuló, 310 kilométer/órás sebességre képes autót nagyteljesítményű kipufogórendszerrel szerelték, javítva ezzel a rajongók által nagyra értékelt hanghatást is. A legszembetűnőbb külső változás az új biztonsági autó és az utcai S változat között a kocsi tetejére épített lámpatest: ezt aero-tekintetben optimalizálták, ráadásul a súlycsökkentés érdekében szénszálból készítették és LED-es technológiát alkalmaztak.

„A sirályszárnyú SLS AMG modell volt a hivatalos Forma-1-es autóm az utóbbi öt évben” – mondta Mayländer, aki tavaly 10 futamon összesen 14 alkalommal hajtott pályára. „Már várom, hogy jobban megismerjem a Mercedes AMG GT S-t, amelynek egyébként a fejlesztési fázisában is részt vettem. Ez a kocsi elképesztő teljesítményre képes a pályán, így azonnal megnyerőnek találtam.”

A pilóta és állandó társa, Peter Tibbetts akár úgy is érezhetik majd magukat, mintha egy vadászrepülőgép fedélzetén ülnének. Az autót dupla rádiórendszerrel szerelték fel, hogy az egyik meghibásodása esetén is kapcsolatban lehessenek a versenyirányítással, rendelkezésre áll ugyanakkor két iPad is, wifi-kapcsolattal: az egyiken a televíziós világadást figyelik majd, míg a másikon az okostelefonos applikációból ismert grafikai megoldással szemlélhetik az autók helyzetét a versenypályán.

Az új biztonsági autót nagy érzékenységű GPS-rendszerrel, időmérő transzponderrel, telemetriával is felszerelik, ugyanakkor a legénység képben lesz a pályán éppen érvényben lévő zászlójelzésekkel is. Része a fedélzeti rendszernek egy extra riasztóberendezés is: ez fény- és hangjelzéssel adja majd Mayländerék tudtára azt, ha valahol a pályán esetleg nagy G-erősséggel végbement baleset történt.

Új autót kap a 2015-ös idényre az orvosi gyorsbeavatkozó egység is: a pilóta, Alan van der Merwe és a Forma-1 állandó főorvosa, Dr. Ian Robert az Ausztrál nagydíjtól kezdve egy Mercedes C63 S AMG Estate-tel roboghat a helyszínre incidensek esetén. Ezt a kocsit ugyanolyan motor hajtja, mint a safety car-t, de mivel egy nagyobb modellről van szó, jóval több fedélzeti felszereléssel, így az álló helyzetből történő százas sprint időeredménye 4,1 másodperc.