Ahogyan arra számítani lehetett Kimi Räikkönen ferraris szerződésének bejelentése után, mostanára szinte hidegháborússá fajult a viszony a finn pilóta és jelenlegi csapata, a Lotus között. Az enstone-i egyletnél az átigazolás tényét is csak nehézkesen hajlandóak lenyelni, az pedig végképp betette a kiskaput a többségi tulajdonos Gerard Lopeznél, hogy a 2007-es vb-első Szingapúrban a nyilvánosság elé vitte az elmaradt bér ügyét...

Mint ismeretes, Räikkönen a múlt hétvégi összecsapás csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján nyíltan kimondta, amiről eddig csak pletykák szintjén lehetett hallani: azért döntött az átigazolás mellett, mert a Lotustól nem kapta meg a járandóságát. Az alakulat többségi tulajdonjogát birtokló Genii Capital nevű cég fővezére, Gerard Lopez berágott pilótája kijelentésén és a német Auto Motor und Sportnak adott interjújában igyekezett visszavágni a finn klasszisnak.

Lopez szerint Räikkönen kijelentése csak részben igaz: az üzletember állítja, hogy a pilóta az alapbérének egy részét már megkapta, a többit pedig a pontbónuszokkal együtt – ahogyan tavaly is - az évad végén fogják kifizetni neki. „Jó autót kapott tőlünk és megfelelő környezetet. Szerintem nem érdemeljük meg, hogy ilyen rossznak állítson be bennünket. Megkapta a pénzét és meg fogja kapni most is, ezt ő is nagyon jól tudja” – fogalmazott Lopez.

A Lotus-nagyfőnök a kifizetések késésére is igyekezett magyarázattal szolgálni: az elvárt szint fenntartása mellett a csapat költségvetése legfeljebb augusztusig tartott volna ki, így a Geniinek jelentősebb összeggel kell hozzájárulnia a büdzséhez. A kifizetéseket ebben az időszakban igyekeznek visszafogni, ugyanis a televíziós- és egyéb jogdíjakból járó részesedés jelentősebb szelete – amelyből futja a pilóta felé fennálló tartozásra is - csak decemberben érkezik meg a Formula One Managementtől.

Mivel tavaly, a finn üstökösszerű visszatérésének idényében is úgy alakultak a dolgok, hogy a váratlanul jó eredmények miatt a csapat sokáig nyögte a pontbónuszokkal együtt összesen 21 millió euróra taksált fizetést, Lopez szerint az idei évre kompromisszumos megállapodást szerettek volna tető alá hozni. Kevesebb pontbónuszt ajánlottak a versenyzőnek, cserébe a megtakarított pénzt az autó fejlesztésére fordították volna, de a finn visszautasította az alakulat által tett ajánlatot.

Lopez a csapat által a jelenlegi helyzetben tett erőfeszítések fényében is méltatlannak érzi, hogy Räikkönen a nyilvánosság elé vitte a háttérben zajló történéseket. Az üzletember a Monzában kipróbált és előreláthatólag Koreában már élesben is bevetésre kerülő hosszabb tengelytávú E21-es fejlesztésével érvelt. „Ez az autó szinte teljesen új, hétszámjegyű összegbe került és a szándékaink komolyságát hivatott megmutatni Kiminek…” – idézte a Genii főguruját a német lap, amelynek kiváló szakírója, a paddock talán legelismertebb médiamunkásának számító Michael Schumidt megjegyezte: a Räikkönen-Lotus kapcsolat jelenlegi állapotát jól szemlélteti, hogy a finn az utóbbi napokban személyesen már nem, csak SMS-ben kommunikál a feletteseivel.

Az új fejlemény miatt érdemes továbbgondolni a helyzetet, ugyanis benne van a pakliban, hogy a vártnál hamarabb, már az évad vége előtt kenyértörésre kerül sor. A konstruktőri tabella 4. helyén álló Mercedestől a Lotus 61 ponttal van lemaradva, ami a hátralevő 6 futamon ledolgozható, de az elméleti esélyhez a csapatnak mindenképpen szüksége van az északi pontgyárosra. Amennyiben viszont a következő néhány futamon Hamiltonéknak jönne ki jobban a lépés, a Genii-vezérkar talán belenyugszik a 4. helyezésbe és megpróbálnak rövid úton megszabadulni Räikkönentől: a McLaren aligha tudja veszélyeztetni a Lotust, a finn pedig minden egyes ponttal csak növelné az irányába fennálló tartozást.

Egyes források Räikkönen múlt szombati, hátfájásos panaszait is igyekeztek az egyre fagyosabb viszony és az elhidegülés egyik jelének beállítani. Ha maga a probléma nem is volt az, mindenképpen elgondolkodtató, hogy a finn nem a Lotus orvosi stábjához, hanem a McLaren csapatorvosához ment segítségért: Aki Hintsa, a wokingiak „dokija” volt az, aki fájdalomcsillapító injekciókat adott neki, hogy vasárnap versenyezni tudjuon.