Bár a Genii Capital nevű cég a közelmúltban határozottan cáfolta, hogy a fennhatósága alá tartozó Lotus istállónál a háttérben súlyos pénzügyi gondok állnak fenn, egyre intenzívebb híresztelések látnak napvilágot a fekete-arany egylet likviditási gondjaival kapcsolatban.

A spekulációk legfrissebb adagját az Auto Motor und Sport című tekintélyes német szaklap szállította. Az újság szerint a Lotus jelentős összegű munkabérrel tartozik 493 munkatársának, sőt Kimi Räikkönennek is: ha minden igaz, az alakulat menedzsmentje a televíziós- és egyéb jogdíjakból származó bevétel következő részletéből kívánja rendezni a tartozásokat, azonban a pénzösszeg – állítólag – még nem érkezett meg az enstone-i egylet számlájára.

Néhány napja az Auto Motor und Sport már azt is megpendítette, hogy a gárda pénzügyi krízishelyzete miatt – a már aláírt szerződés ellenére - veszélybe kerülhet Räikkönen jövő évi szerepeltetése is. Teóriáját a lap azzal indokolta, hogy a finn idén gyakorlatilag túlteljesített: a 2007-es bajnok alapbére mellé jelentős összegű pontonkénti bónusz jár, ami az előzetes várakozásokat messze felülmúló 206 eddig megszerzett egységre kivetítve olyan súlyos összeget jelent, amit a Lotus egyszerűen nem engedhet meg magának.

„Nem tudom, honnan származnak ezek a híresztelések. Semmit nem mondhatok erről” – cáfolta a finn MTV3 tévécsatorna érdeklődésére a pletykát Riku Kuvajan, Räikkönen szóvivője, míg a Lotus egyelőre nem kommentálta a spekulációkat.

Bár a Lotus idén kétségkívül üdítő színfolt a Forma-1 mezőnyében, az utóbbi napok híreszteléseiből 'nem zörög a haraszt' alapon arra lehet következtetni, hogy a Renault-jogutódnál valóban lehetnek gondok. Köztudott, hogy a Lotus Carst birtokló Proton-konszerntől tavasz óta pénzt már nem kapnak, csak a nevet használhatják, ráadásul Räikkönen Abu-Dzabiban aratott győzelme előtt kiszivárgott: a többségi tulajdonos Genii Capital fontolgatja a távozást. Egy vevőjelölttel tárgyaltak, ezt el is ismerték, de az egyeztetések végül épp a diadallal zárt futam előtti napokban szakadtak meg.

Gerard Lopez, a vállalat vezére ugyan határozottan cáfolta, hogy cége ki akarna hátrálni a Forma-1-es projektből, Räikkönen már a futamot követő interjúk során is tett egy félreérthetetlennek tűnő utalást Geniire: „Elsősorban a csapat miatt vagyok boldog. Kemény szezon van mögöttünk, de remélhetőleg ez az eredmény hitet ad, s nem csak a munkát elvégző srácoknak, hanem a tulajdonosoknak is” – mondta a finn, amit az F+1 Blog már akkor is árulkodónak titulált.

Remélhetőleg az idei remek teljesítmény néhány új szponzor formájában meghozza gyümölcsét és az Entone-ban összeállt remek különítmény zökkenőmentesen áthidalja a nehézségeket. Nagyon nagy kár lenne, ha másként alakulna…