Bár sokan az egész hétvégén át tartó Mercedes-dominancia és a pole pozíció ellenére is szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy a csillagos egylet megnyerheti-e a Monacói Nagydíjat, Nico Rosberg mégis megcsinálta. Édesapja, Keke hercegségbeli győzelme után 30 évvel győzött, az öröm mégsem lehet teljes, ugyanis órákkal a futam előtt kiderült: a Mercedes megszegte a teszttilalmat, mégpedig a Pirellivel köttetett valamiféle titkos paktum keretein belül…

Amit biztosan tudunk: a Mercedes a Spanyol Nagydíjat követően Barcelonában maradt és három napon át gumikat – állítólag nem idei, hanem 2014-es prototípusokat - teszteltek az idei autóval, valamint a két versenyzővel, Rosberggel és Lewis Hamiltonnal. Tették mindezt a nyilvánosság kizárásával, ugyanis az ügy vasárnap hajnali kiszivárgásáig sem hivatalos közlemény, sem Facebook poszt, sem tweet nem szólt arról, hogy a Mercedes a Circuit de Catalunyán gyakorlatozik a Pirellivel.

A nap folyamán számos információ látott napvilágot, s az F+1 Blog helyszíni tapasztalatai szerint az érintettek közlései az idő előrehaladtával nem kis mértékben „formálódtak”. Délelőtti sajtóértekezletén Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója határozottan állította: az FIA és az olasz gumigyár között fennálló szerződés az érvényben lévő teszttilalom ellenére is lehetővé teszi, hogy a gyártó – amennyiben a helyzet úgy kívánja – 1000 kilométeres tesztet bonyolítson, s a lehetőséget nem csak a Mercedesnek, hanem más csapatoknak is felajánlották. Ugyanezt az álláspontot képviselte a verseny előtt a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff is.

Ahogyan arra számítani lehetett, a fejleményekre reagáltak a riválisok: a Red Bull és a Ferrari (amely Bahreinben szintén bonyolított gumitesztet, de a szabályokat betartva a 2010-es autóval tették ezt) óvást nyújtott be a Mercedes szabálytalanság-gyanús húzása ellen. Mások nem csatlakoztak a kezdeményezéshez, legalábbis egyelőre, azonban az F+1 Blog által megszólaltatott csapatvezetők hangsúlyozták, hogy a gumigyár állításával ellentétben nem érkezett hozzájuk tesztfelkérés a Pirellitől: Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke saját bevallása szerint vasárnap reggel értesült az egész hajcihőről, s Bob Fernley, illetve Franz Tost tájékoztatása szerint nem érkezett ilyen jellegű megkeresés a Force Indiához és a Toro Rossóhoz sem.

„Ilyen jellegű tesztet csak akkor szabad csinálni, ha biztos, hogy nincs részrehajlás. Ha van, akkor nem szabad belemenni, mert abból úgysem származik semmi jó” – mondta Fernley. Tost kollégáihoz hasonlóan érthetetlennek tartotta, hogyan érvelhetnek az érintettek a teszttilalomról szóló rendelkezés ellenére azzal, hogy a tesztre legális keretek között kerülhetett sor: „Túl sok részletet nem tudok az ügyről, azt viszont igen, hogy van egy szabály, amely szerint a szezon során nincs lehetőség tesztelésre. Mi nem kaptunk semmilyen megkeresést, hogyan is kaphattunk volna ilyet, ha tiszta és nyilvánvaló, hogy a szabályzat szerint nem lehet tesztelni a szezon közben. Ha szükséges és a helyzet úgy kívánja, mi is csatlakozunk a tiltakozókhoz.”

Röviddel a futam leintése után az F+1 Blognak sikerült elcsípnie Christian Hornert, a protestálók vezérürüjének számító Red Bull szakvezetőjét is, aki arra a kérdésre, hogy felkínálta-e számukra is a tesztelési lehetőséget a Pirelli, röviden és határozottan annyit felelt: „Abban a formában nem,  ahogyan a Mercedesnek!” Az energiaitalosok főnöke hozzátette: „Minden egyes alkalomnak megvan a haszna, amikor egy Forma-1-es autót használnak, így bármit tesztelt a Mercedes, az biztosan hasznos volt, de szerintem ez semmilyen tekintetben nem volt hatással a mai eredményre. Nico Rosberg remek versenyt futott.”

Joggal merül fel a kérdés, hogy a Mercedes húzása után elfajulhat-e a helyzet, más csapatok is nekiláthatnak-e titokban tesztelgetni. Az F+1 Blog által megkérdezett csapatfőnökök nem foglaltak egyértelműen állást a kérdésben, azt viszont – Fernley-hez hasonlóan – mások is megjegyezték, hogy az ilyen jellegű húzások ártalmasak lehetnek.

„A teszttilalom a költségek csökkentésének érdekében került bevezetésre, márpedig ha nem tartjuk magunkat ehhez, annak súlyos következményei lehetnek” – mondta Horner. Kaltenborn elmondta: „Szeretnénk tisztán látni, tudni akarjuk, hogy pontosan mi történt. Tudni akarjuk, hogy az ügyben szerepet vállalók miért gondolták azt, hogy jogosan tehetik meg azt, amit tettek. Amikor ezekre a kérdésekre választ kapunk, meglátjuk, hogy mi lesz. Viszont ettől függetlenül biztosan nem jó az, ami történt, a sportág megítélésére nézve biztosan nem jó, hogy így történt az, ami történt.”

Wolffot a verseny után, az ünneplés előtt is letámadta a sajtó: a szakember ekkor határozott állítás helyett diplomatikusan már csak annyit mondott, hogy „a csapat értelmezése szerint” a Pirelli jogszerűen, az FIA-val kötött szerződés értelmében járt el, ugyanakkor a szakember hangsúlyozta azt is, hogy nem származik érdemi előnyük a gyakorlásból: „8-9, maximum 10 nappal a Spanyol Nagydíj előtt kaptuk a felkérést, így nem volt elég időnk felkészülni arra, hogy bármi olyan újdonságot előkészítsünk, ami hasznos lehetett volna. A gumikról pedig egyébként sem tudtuk, hogy milyenek.”

A nemzetközi szaksajtó a nap folyamán következetesen ’titkos gumitesztként’ emlegette a Mercedes és a Pirelli barcelonai randevúját, Wolff azonban cáfolta, hogy titokban tették, amit tettek: „Miért lett volna titkos? Bárki láthatta, hogy a futam után otthagytunk mindent, a buszokat, a mérnöki irodákat, nem pakoltuk ki a garázsokat. Miért kellett volna titkolóznunk?”

Az FIA sportfelügyelői testülete a verseny után az összes érintettet meghallgatta, s kora este, 19 óra 46 perckor közzétett kommünikéjükben tudatták: beszámolót készítenek, amelyet eljuttatnak az FIA-hoz és amennyiben szükséges, az ügy a nemzetközi bíróságon folytatódhat. Aligha lehet kétséges, hogy lesz folytatás, Rosberg monacói eredménye azonban nem forog veszélyben, ugyanis a protest, nem a hercegségbeli szereplésre irányult. Ezt Wolff is elégedetten nyugtázta: „Ezt a győzelmet senki és semmi nem veheti el tőlünk, a csapat nagyon megérdemelte az utóbbi időszak nehézségei után” – fogalmazott a szakvezető.