Cáfolja a Force India istálló azt a napokban szárnyra kelt spekulációt, amely szerint azért hagyják ki az előszezont megnyitó jerezi tesztelést, mert súlyos pénzügyi problémák hátráltatják a VJM08 típusjelű versenyautó építésének befejezését. Ottmar Szafnauer ügyvezető igazgató újfent kiállt a különítmény döntése mellett és alaptalannak nevezte a csődközeli helyzetről szóló híreszteléseket.

Mint ismeretes, a tavalyi szezont a konstruktőri tabella 6. helyén befejező alakulat a január 21-én tartott mexikóvárosi sajtóeseményén a VJM08 típusjelű idei konstrukció színezetét és orrkúpját a tavalyi autó mutatta be, egyúttal jelezték, hogy szeretnék megnyújtani az előkészületekre fordítható időt, ezért kihagyják a most vasárnap kezdődő első előszezonbeli tesztelést. Azóta – jórészt német forrásokból – elterjedt, hogy más állhat a háttérben: több lap is megspendírozta, hogy anyagi gondok állhatnak a háttérben, a tartozások miatt több beszállító sem kívánja kiszolgálni az együttest, amely hátráltatja a versenyautó befejezését.

Egyes források arról is szót ejtettek, hogy az indiai adó- és egyéb hatóságokkal lassan egy éve folyamatosan vívó két tulajdonos, a csapatfőnöki tisztséget is betöltő Vijay Mallya, valamint a társtulajdonos Subrata Roy (aki jóideje börtönben ül) lassan képtelenek lesznek finanszírozni a csapat működését. A pletyka szerint a túlélés a tét és fennáll a veszélye annak is, hogy a versenyzőként Sergio Perezt és Nico Hülkenberget foglalkoztató egylet képtelen lesz megkezdeni a szezont.

„Csak annyit tudok mondani, hogy ’továbbra is élünk’ és minden a terveink szerint halad” – kontrázott a híresztelésekre az ügyvezető igazgató, Ottmar Szafnauer. „380 embert foglalkoztatunk és mindannyian időben megkapják a munkabérüket. Most mutattuk be az új szponzorainkat. Ha tényleg annyira rosszul állnának a dolgaink, nem mentünk volna Mexikóba, hogy bemutassuk a csapatot.”

Szafnauer a csapat más tagjaihoz hasonlóan kiállt a teszt kihagyásával kapcsolatos döntés mellett. A szakember utalt arra, hogy a lépésnek köze van ahhoz is, hogy a Force India mostantól nem a saját szélcsatornáját, hanem a Toyota kölni motorsport-központjában található, jóval modernebb létesítmény használja a fejlesztésekhez: „Azt szeretnénk, hogy az eredmények visszaköszönjenek majd a barcelonai tesztelésen is” – mondta a szakember.

Szafnauer szerint 90 százalék, hogy a VJM08-as elkészül a február 19-én kezdődő második tesztre, ráadásul a szakember megjegyezte, hogy a döntésnek vannak előnyös oldalai is: „Megtakarítunk 500 ezer fontot. A motor és az erőátviteli rendszer tesztelését a Mercedes elvégi nekünk, így nem is lenne annyira hasznos számunkra a részvétel” – fogalmazott az ügyvezető.