Német források szerint érdekes lépésre készül a Ferrari: úgy hírlik, hogy az olaszok szerződtetni készülnek Gerhard Bergert, aki a menedzsmenthez sportigazgatóként csatlakozva a csapatfőnök Marco Mattiacci és a biztosan érkező Sebastian Vettel hátországa lehet a 2015-ös szezontól.

Hivatalos megerősítés persze nincs, ám több jel is arra utal, hogy a pletyka nem egészen alaptalan. Egyrészt a Stefano Domenicalit az idei évben felváltó Mattiacciról tudvalevő, hogy érdemi motorsportos és Forma-1-es tapasztalatok nélkül foglalta el a csapatfőnöki tisztséget és minden törekvés ellenére ordít róla, hogy szakmai támogatásra szorul, másrészt Berger a közelmúltban leköszönt az FIA együléses juniorszériákkal foglalkozó bizottságának éléről: többen már az október végén tett bejelentésekor arra gyanakodtak, hogy valamiféle Forma-1-es szerepvállalás miatt döntött így. Az osztrákok ex-versenyzőjének vannak ferraris kötődései, mivel 1987 és 1989 között, majd 1993-tól 1995-ig a maranellói egylet pilótája volt, ráadásul csapatvezetőként is komoly tapasztalatokkal rendelkezik: a BMW Forma-1-es korszakában sportigazgatóként, később a Toro Rosso társtulajdonosaként és sportszakmai vezetőjeként is tevékenykedett.

A pletyka forrása szerint kulcsszereplő lehet az ügyben Sebastian Vettel, aki – bár hivatalos bejelentés mostanáig szintén nem érkezett – jövőre minden bizonnyal a Ferrari versenyzője lesz. A négyszeres vb-első közeli barátságot ápol Bergerrel, akivel a Toro Rossónál lettek egymás bizalmasai, amikor a német a Red Bull-junioregyletnél hajtott 2007-ben és 2008-ban. Többen úgy sejtik, hogy Berger feltűnése komoly hátországot teremthetne a pilótának is, akiről a közelmúltban Michael Schumacher ex-menedzsere, Willi Weber úgy nyilatkozott, hogy nem lesz képes olyan sikerszériára a vörösöknél, mint annak idején Schumi, mert az olasz gárdát túlságosan áthajtja a politika, Vettel pedig jóval érzékenyebb személyiség egykori védencénél és aligha tud majd megbirkózni az ilyen jellegű nyomással.

Amennyiben Berger valóban leszerződne a Ferrarihoz, az olasz különítmény csatlakozna azon csapatok sorához, amelyek menedzsment vonatkozásában követik az utóbbi években egyre elterjedtebb trendet és már nem csak egy személy, a csapatfőnök kezébe adják a hatalmat. Sokan úgy vélik, hogy a Red Bullnál az utóbbi négy évben a sikerek egyik záloga az volt, hogy a feladatok megoszlottak a hivatalosan csapatfőnökként funkcionáló Christian Horner, valamint a sportszakmai tanácsadó Helmut Marko és a technikai ügyekért felelős Adrian Newey között. Hasonlóan rendezkedett be az idei évre a Mercedes is, ahol a sportigazgató Toto Wolff karöltve irányít a technikai guruval, Paddy Lowe-val és támaszkodhatnak a versenyzőként és szakvezetőként is tapasztalt Niki Laudára.

Egy magát megnevezni nem kívánó, ám a Ferrari belső ügyeivel kapcsolatban jól informált forrás már az idei Monacói Nagydíj hétvégéjén is arról beszélt az F+1 Blognak, hogy a vörösök is fontolgatják a csapatvezetés struktúrájának átalakítását. Akkor, néhány héttel Mattiacci kinevezése után még nem körvonalazódhattak a konkrétumok, ráadásul azóta számos egyéb változás is végbement az együttesnél, a következő szezon rajtja előtt viszont valóban kiváló lehetőség kínálkozna egy ilyen jellegű átszerveződésre.

A futamokat az utóbbi években csak alkalmanként látogató Berger egyébként értékes portéka lehet a piacon, néhány héttel ezelőtt ugyanis olyan spekulációkat is lehetett hallani, hogy a McLarennel a következő szezontól újra összebútorozó Hondánál is fontolgatják az 55 esztendős osztrák szakember szerződtetését.