Nem riadt meg a júniusi Lamborghini-versenybalesettől Adrian Newey, a Red Bull Racing főtervezője, aki szombaton ismét ringbe szállt. Sőt, a tervezőguru ezúttal győzelmi trófeával gyarapította kollekcióját.

Newey Goodwoodban, a veteránautós fesztivál keretein belül tartott Whitsun Trophy-n állt rajthoz, egy olyan futamon, amelyen kizárólag a Ford 1964 és 1966 között készült GT40-es járgányai vettek részt. A brit szakember társa a 45 perces futamon a korábbi IndyCar-fenomén, az észak-amerikai széria 1998-as bajnoka és az 1999-es Indy 500 győztese, a svéd Kenny Bräck volt.

A páros a tervezőguru privát autógyűjteményének gyöngyszemét vitte csatába és egy korábbi Forma-1-es versenyzővel, Emanuelle Pirróval harcoltak a győzelemért. A futam elején Newey és Pirro küzdött egymással: az ex-pilóta több mint 20 másodperces előnyre tett szert a mérnök-nagyágyúval szemben, de ekkor váratlan fordulat következett. Elszúrták a pilótacserét, így Pirro társa, az autó tulajdonosa, Shaun Lynn Bräck mögé tért vissza a pályára és nem maradt esélye a svéd ellen.

Newey legutóbb júniusban Silverstone-ban versenyzett: akkor a Blancpain Endurance Series keretein belül zajló Lamborghini Super Trofeo Európa-bajnokság futamain indult, de a második verseny felvezető körében csúnyán lezúzta a Gallardót, amelyen az olasz Autosprint című szaklap főszerkesztőjével, Alberto Sabbatinivel osztozott.

A Red Bull géniuszáról köztudott, hogy nem csak tervezni szeret versenyautókat, hanem száguldozni is imád. Forma-1-es versenygépet már több ízben is vezetett, rendelkezik működőképes, saját F1-es autóval és előszeretettel indul különféle futamokon, egyszer például már a Le Mans-i 24 órás viadalon is részt vett.

Az 54 esztendős szakembernek a Lambo-baleset előtt is volt már néhány emlékezetes bukása. 2006-ban a Le Mans Classic futamán esett nagyot, 2010-ben pedig akkorát bukott egy Ginetta G50-essel Snettertonban, hogy kórházba kellett szállítani. „Adrian nem ismer félelmet” – nyilatkozta a közelmúltban a főtervezőről a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.